Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.
2007. november 29., csütörtök
2007. november 13., kedd
2007. november 7., szerda
Hamvas Béla emlékére
1968. november 7-én pontosan 39 éve, agyvérzésben elhunyt Hamvas Béla a posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus.
MEDITÁCIÓ A HEGYTETŐN ALKONYATKOR, VAGY AZ EMBERI CSELEKVÉS METAFIZIKÁJA
Szigetnek hívják azt a szárazföldet, amelyet minden oldalon tenger vesz körül. A meghatározás egzakt; mégis, amikor először voltam azon a szigeten, ahol a hegyre fölmentem és köröskörül mindenütt vizet láttam, megdöbbentem. Egészen más ez, mint a meghatározás; meg voltam illetődve. Két hetet laktam ott és minden délután, mikor a hőség alábbhagyott, a hegyre mentem. A kis kápolna mellett a lépcsőn üldögéltem a sárga rozmaring bővös illatában. Olvastam, a legtöbbször hangosan, hogy a tenger is hallja. S mikor felnéztem, szememmel a part szegélyét kísértem köröskörül, nevettem és azt mondtam: sziget. Délkeleten a láthatár szélén város feküdt. Nappal a párás levegőben elveszett, csak alkonyatkor volt látható, mikor a lámpák kigyúltak. A szigeten százötven halász lakott, a hajó kétszer egy héten hozott postát, s így a kultúrvilággal az egyetlen kapcsolatom ez a távoli lámpafény volt. Nem bántott és nem érdekelt; mindössze tudomásul vettem, hogy amott húsz, vagy hány ezer ember él és szokott emberi tevékenységét folytatja.
A halászfalu felé fordulok. A szélső ház elé ölfával rakott kézikocsi érkezik. Az ember az ölfát vállára veszi, tíz lépésre viszi és leteszi. Visszamegy, a másik ölfát is felveszi, elviszi, leteszi. Majd a kocsi megürül. Akkor az egyik szálfát újra felveszi s a bakra ráteszi. A főrészt az ajtó mellől a szögről leveszi és az ölfára ráteszi.
Mikor a hasábokat elfőrészelte, újra felveszi s a favágó-tönkre ráteszi, a fejszét előveszi, a fát felaprítja s a fejszét leteszi. Az aprított fát felszedi, a kosárba beteszi, a kosarat felveszi s a házba beviszi. Röviden tehát: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi.
Egyszer azt néztem, hogy miképpen építik a nagy vashidat, amelyiken majd vasút megy, kocsi, autó, ember, hadsereg. A munkás a szöget felveszi és beveri. Az acéllapot a kocsiról leszedi, a hídra felviszi és leteszi. A másik munkás átveszi, felszedi, leteszi. A szöget a csomagból kiveszi. Tűzbe teszi. Mikor már tüzes, kiveszi, a hídra ráteszi és beveri. Csak azért, hogy a hídon keresztül az ember átvigye azt, amit kivett és betett és levett és átvett és letett.
Vagy elgondolom, hogy mit teszek reggel, amikor fölkelek: a lábamat a takaró alól kiveszem, a hálóinget leveszem, a kancsót felveszem, a vizet belöle kiteszem, a kancsót visszateszem, a szappant fölveszem, magamat bekenem, a vizet magamra teszem, a törülközót felveszem, leteszem, a poharat fölveszem, a fogpasztát a kefére ráteszem, a számba beteszem, aztán az egészet kiteszem, a cipőt és ruhát felveszem, a holmit a zsebembe beteszem. Röviden: felveszem, leteszem, kiszedem, beveszem, levetem, elviszem, leszedem.
Ezt ott a szigeten, a hegytetőn, alkonyatkor gondoltam el, különösebb melankólia, vagy káröröm nélkül, mialatt a kigyulladó lámpákat néztem s azon tűnődtem, hogy mit csinál ott olyan szűk helyen az a sok ezer ember. Mit csinál? Szokott emberi tevékenységét folytatja.
S mi ez az emberi tevékenység? Fát rak, vagy hidat épít, vagy öltözködik. Más szóval: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi. Sokan már nem is szokásszerűen, hanem türelmesen, lelkesedéssel, komolyan, meggyőződéssel, sok tekintetben kiváló tanultsággal, begyakorolva, büszkén, hivatásosan, de kiteszik, beteszik, kiveszik, fölveszik, levetik, elviszik, leszedik, kiviszik, elviszik.
Annak, hogy ezt a tevékenységet folytatjuk, általában értelmet szoktunk tulajdonítani. Ha megzavarnak benne, képesek vagyunk megharagudni, ha kifogásolnak, igyekszünk helyesen megtanulni. A kisgyerek már az anyatejet kiszedi, gyomrába beteszi s a fölöslegeset kiteszi. A csörgőt felveszi s leteszi. Később az iskolában a tollat felveszi, a tintába beteszi, a papírra ráteszi. Mindez hallatlanul fontos.
Irónia nélkül
MEDITÁCIÓ A HEGYTETŐN ALKONYATKOR, VAGY AZ EMBERI CSELEKVÉS METAFIZIKÁJA
Szigetnek hívják azt a szárazföldet, amelyet minden oldalon tenger vesz körül. A meghatározás egzakt; mégis, amikor először voltam azon a szigeten, ahol a hegyre fölmentem és köröskörül mindenütt vizet láttam, megdöbbentem. Egészen más ez, mint a meghatározás; meg voltam illetődve. Két hetet laktam ott és minden délután, mikor a hőség alábbhagyott, a hegyre mentem. A kis kápolna mellett a lépcsőn üldögéltem a sárga rozmaring bővös illatában. Olvastam, a legtöbbször hangosan, hogy a tenger is hallja. S mikor felnéztem, szememmel a part szegélyét kísértem köröskörül, nevettem és azt mondtam: sziget. Délkeleten a láthatár szélén város feküdt. Nappal a párás levegőben elveszett, csak alkonyatkor volt látható, mikor a lámpák kigyúltak. A szigeten százötven halász lakott, a hajó kétszer egy héten hozott postát, s így a kultúrvilággal az egyetlen kapcsolatom ez a távoli lámpafény volt. Nem bántott és nem érdekelt; mindössze tudomásul vettem, hogy amott húsz, vagy hány ezer ember él és szokott emberi tevékenységét folytatja.
A halászfalu felé fordulok. A szélső ház elé ölfával rakott kézikocsi érkezik. Az ember az ölfát vállára veszi, tíz lépésre viszi és leteszi. Visszamegy, a másik ölfát is felveszi, elviszi, leteszi. Majd a kocsi megürül. Akkor az egyik szálfát újra felveszi s a bakra ráteszi. A főrészt az ajtó mellől a szögről leveszi és az ölfára ráteszi.
Mikor a hasábokat elfőrészelte, újra felveszi s a favágó-tönkre ráteszi, a fejszét előveszi, a fát felaprítja s a fejszét leteszi. Az aprított fát felszedi, a kosárba beteszi, a kosarat felveszi s a házba beviszi. Röviden tehát: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi.
Egyszer azt néztem, hogy miképpen építik a nagy vashidat, amelyiken majd vasút megy, kocsi, autó, ember, hadsereg. A munkás a szöget felveszi és beveri. Az acéllapot a kocsiról leszedi, a hídra felviszi és leteszi. A másik munkás átveszi, felszedi, leteszi. A szöget a csomagból kiveszi. Tűzbe teszi. Mikor már tüzes, kiveszi, a hídra ráteszi és beveri. Csak azért, hogy a hídon keresztül az ember átvigye azt, amit kivett és betett és levett és átvett és letett.
Vagy elgondolom, hogy mit teszek reggel, amikor fölkelek: a lábamat a takaró alól kiveszem, a hálóinget leveszem, a kancsót felveszem, a vizet belöle kiteszem, a kancsót visszateszem, a szappant fölveszem, magamat bekenem, a vizet magamra teszem, a törülközót felveszem, leteszem, a poharat fölveszem, a fogpasztát a kefére ráteszem, a számba beteszem, aztán az egészet kiteszem, a cipőt és ruhát felveszem, a holmit a zsebembe beteszem. Röviden: felveszem, leteszem, kiszedem, beveszem, levetem, elviszem, leszedem.
Ezt ott a szigeten, a hegytetőn, alkonyatkor gondoltam el, különösebb melankólia, vagy káröröm nélkül, mialatt a kigyulladó lámpákat néztem s azon tűnődtem, hogy mit csinál ott olyan szűk helyen az a sok ezer ember. Mit csinál? Szokott emberi tevékenységét folytatja.
S mi ez az emberi tevékenység? Fát rak, vagy hidat épít, vagy öltözködik. Más szóval: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi. Sokan már nem is szokásszerűen, hanem türelmesen, lelkesedéssel, komolyan, meggyőződéssel, sok tekintetben kiváló tanultsággal, begyakorolva, büszkén, hivatásosan, de kiteszik, beteszik, kiveszik, fölveszik, levetik, elviszik, leszedik, kiviszik, elviszik.
Annak, hogy ezt a tevékenységet folytatjuk, általában értelmet szoktunk tulajdonítani. Ha megzavarnak benne, képesek vagyunk megharagudni, ha kifogásolnak, igyekszünk helyesen megtanulni. A kisgyerek már az anyatejet kiszedi, gyomrába beteszi s a fölöslegeset kiteszi. A csörgőt felveszi s leteszi. Később az iskolában a tollat felveszi, a tintába beteszi, a papírra ráteszi. Mindez hallatlanul fontos.
Irónia nélkül
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)