Édesanyák napja

Igazából nem szertem kölünösebben az ünnepeket, már nem olyan igaziak. Gyerekként még megvolt a maguk hitele és bája. Most legtöbbször képmutatásnak tűnik, mintha ezredévek terhe nyomná vállunk egy-egy ünnepre való felkészülés alkalmával. Folyton az aggódás és a kinek mit adjak és honnan lesz rá pénz mérgezi meg a hangulatot minden alkalommal.

Anyák napja mégis más. Az útszéli színpompás lila orgonák hirdetik a közeledtét. Az igazi szertet és tisztelet hatja át azokat, akik megtartják és örömmel teszik. Itt nincs szó pénzről, kikényszerített ajándékokról, mert mindenki tudja, hogy az Édesanyák egy ölelésnek jobban örülnek, mint egy boltban vásárolt drága ajándéknak.

Számomra ez a legszebb és legfájóbb ünnep is egyben. Kiemelkedik a mindennapok tömege közül.

Az utóbbi időben az ünnepekre való felkészülés közben utánajárok a régi szokásoknak, hagyományoknak, hátha segít a elmélyülni, igazivá tenni, ünneppé varázsolni a napot. Ennek az alkalomnak is van történelme és hagyományai, de nem tartom fontosnak őket, nem adnak semmit többet hozzá, inkább elvesznek az értékéből.

Erre az alkalomra a szívemben készülök föl, nem kell hozzá semmi különös. Időnként előveszek egy-egy fotóalbumot, segít emlékezni. Van, hogy még mindig könnyek gyűlnek a szemembe pedig már annyi év telt el nélküle.

Kívánom mindenkinek, hogy olyan szorosan tudja magához ölelni most az édesanyját, mint amennyire én szeretném őt újra, csak egyszer...