2007. november 29., csütörtök

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.

2007. november 13., kedd

: )

Drágáim, várom az ötleteket a sajátkezűleg készíthető ajándékokról. : )

2007. november 7., szerda

Hamvas Béla emlékére

1968. november 7-én pontosan 39 éve, agyvérzésben elhunyt Hamvas Béla a posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus.

MEDITÁCIÓ A HEGYTETŐN ALKONYATKOR, VAGY AZ EMBERI CSELEKVÉS METAFIZIKÁJA

Szigetnek hívják azt a szárazföldet, amelyet minden oldalon tenger vesz körül. A meghatározás egzakt; mégis, amikor először voltam azon a szigeten, ahol a hegyre fölmentem és köröskörül mindenütt vizet láttam, megdöbbentem. Egészen más ez, mint a meghatározás; meg voltam illetődve. Két hetet laktam ott és minden délután, mikor a hőség alábbhagyott, a hegyre mentem. A kis kápolna mellett a lépcsőn üldögéltem a sárga rozmaring bővös illatában. Olvastam, a legtöbbször hangosan, hogy a tenger is hallja. S mikor felnéztem, szememmel a part szegélyét kísértem köröskörül, nevettem és azt mondtam: sziget. Délkeleten a láthatár szélén város feküdt. Nappal a párás levegőben elveszett, csak alkonyatkor volt látható, mikor a lámpák kigyúltak. A szigeten százötven halász lakott, a hajó kétszer egy héten hozott postát, s így a kultúrvilággal az egyetlen kapcsolatom ez a távoli lámpafény volt. Nem bántott és nem érdekelt; mindössze tudomásul vettem, hogy amott húsz, vagy hány ezer ember él és szokott emberi tevékenységét folytatja.
A halászfalu felé fordulok. A szélső ház elé ölfával rakott kézikocsi érkezik. Az ember az ölfát vállára veszi, tíz lépésre viszi és leteszi. Visszamegy, a másik ölfát is felveszi, elviszi, leteszi. Majd a kocsi megürül. Akkor az egyik szálfát újra felveszi s a bakra ráteszi. A főrészt az ajtó mellől a szögről leveszi és az ölfára ráteszi.
Mikor a hasábokat elfőrészelte, újra felveszi s a favágó-tönkre ráteszi, a fejszét előveszi, a fát felaprítja s a fejszét leteszi. Az aprított fát felszedi, a kosárba beteszi, a kosarat felveszi s a házba beviszi. Röviden tehát: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi.
Egyszer azt néztem, hogy miképpen építik a nagy vashidat, amelyiken majd vasút megy, kocsi, autó, ember, hadsereg. A munkás a szöget felveszi és beveri. Az acéllapot a kocsiról leszedi, a hídra felviszi és leteszi. A másik munkás átveszi, felszedi, leteszi. A szöget a csomagból kiveszi. Tűzbe teszi. Mikor már tüzes, kiveszi, a hídra ráteszi és beveri. Csak azért, hogy a hídon keresztül az ember átvigye azt, amit kivett és betett és levett és átvett és letett.
Vagy elgondolom, hogy mit teszek reggel, amikor fölkelek: a lábamat a takaró alól kiveszem, a hálóinget leveszem, a kancsót felveszem, a vizet belöle kiteszem, a kancsót visszateszem, a szappant fölveszem, magamat bekenem, a vizet magamra teszem, a törülközót felveszem, leteszem, a poharat fölveszem, a fogpasztát a kefére ráteszem, a számba beteszem, aztán az egészet kiteszem, a cipőt és ruhát felveszem, a holmit a zsebembe beteszem. Röviden: felveszem, leteszem, kiszedem, beveszem, levetem, elviszem, leszedem.
Ezt ott a szigeten, a hegytetőn, alkonyatkor gondoltam el, különösebb melankólia, vagy káröröm nélkül, mialatt a kigyulladó lámpákat néztem s azon tűnődtem, hogy mit csinál ott olyan szűk helyen az a sok ezer ember. Mit csinál? Szokott emberi tevékenységét folytatja.
S mi ez az emberi tevékenység? Fát rak, vagy hidat épít, vagy öltözködik. Más szóval: kiteszi, beteszi, felveszi, leveti, elviszi, leszedi, beviszi. Sokan már nem is szokásszerűen, hanem türelmesen, lelkesedéssel, komolyan, meggyőződéssel, sok tekintetben kiváló tanultsággal, begyakorolva, büszkén, hivatásosan, de kiteszik, beteszik, kiveszik, fölveszik, levetik, elviszik, leszedik, kiviszik, elviszik.
Annak, hogy ezt a tevékenységet folytatjuk, általában értelmet szoktunk tulajdonítani. Ha megzavarnak benne, képesek vagyunk megharagudni, ha kifogásolnak, igyekszünk helyesen megtanulni. A kisgyerek már az anyatejet kiszedi, gyomrába beteszi s a fölöslegeset kiteszi. A csörgőt felveszi s leteszi. Később az iskolában a tollat felveszi, a tintába beteszi, a papírra ráteszi. Mindez hallatlanul fontos.
Irónia nélkül

2007. október 28., vasárnap

Tündérország

Tündérországban csak híre sincs a télnek,
Ott örökös tavasz pompájában élnek;
S nincsen ott nap kelte, nap lenyugovása,
Örökös hajnalnak játszik pirossága.

Benne tündérfiak és tündérleányok
Halált nem ismerve élnek boldogságnak;
Nem szükséges nekik sem étel sem ital,
Élnek a szerelem édes csókjaival.

Nem sír ott a bánat, de a nagy örömtül
Gyakran a tündérek szeméből könny gördül;
Leszivárog a könny a föld mélységébe,
És ennek méhében gyémánt lesz belőle.

Szőke tündérlyányok sárga hajaikat
Szálanként keresztülhúzzák a föld alatt;
E szálakból válik az aranynak érce,
Kincsleső emberek nem kis örömére.

A tündérgyerekek ott szivárványt fonnak
Szemsugarából a tündérleányoknak;
Mikor a szivárványt jó hosszúra fonták,
Ékesítik vele a felhős ég boltját.

Van a tündéreknek virágnyoszolyája,
Örömtől ittasan heverésznek rája;
Illatterhes szellők lanyha fuvallatja
Őket a nyoszolyán álomba ringatja.

És amely világot álmaikban látnak,
Tündérország még csak árnya e világnak.
Ha a földi ember először lyányt ölel,
Ennek az álomnak gyönyöre tölti el.

2007. október 4., csütörtök

Lenne kedvetek...?

Két dolog van, amiről szeretném tudni Minden Barátom véleményét:

1., Hímző egylet, nálunk, kinek lenne kedve jönni? (mindenki hozné a kis hímzését, és közben jókat fecsegnénk, Dody, Te is jöhetsz...) Úgy tervezem, h havonta legalább egyszer összeülnénk, úgyis jön a tél, és csúnya hidegek... bár ha így haladunk tovább a blogális felmelegedéssel... XD

2., Filmklub: megszavaznánk filmeket, amik mindenkit érdekelnek, utána pedig megvitatnánk, h kiben milyen benyomást keltett, milyen érzelmeket indított útjára.

Ne fogjátok vissza magatok vélemények terén!

2007. október 3., szerda

:)

A férfi földrajza

A férfi 15 és 20 éves kora között olyan, mint Kína: potenciálja óriási, jövője beláthatatlan, és senki sem veszi komolyan.

20 és 25 között a férfi a XVIII. századi Franciaország szakasztott mása: forradalmár, lelkes, élvhajhász.

25 és 30 között a férfi olyan, mint Oroszország. Hatalmasnak képzeli magát de még mindig a pia és a kurvák irányítják.

30 és 35 között a férfi olyan, mint Olaszország. Csábító, izgató, derűs és szereti a gyerekeket.

35 és 40 között a férfi olyan, mint Brazília. Egyre több éhes szájat tart el és már csak a foci érdekli.

40 és 50 között a férfiban Németországot láthatjuk. Hatalmasra nőtt, van pénze, de halálosan unalmas és egyre többször csődöt mond.

50 és 60 között a férfi olyan, mint a Vatikán: már csak az Úrban bízik, mert csak ő segíthet az ágyban.

60 felett a férfi olyan, mint Kelet-Európa. Egyfolytában az elmúlt 40 éven gondolkozik, hogy hol cseszte el az életét.

2007. október 1., hétfő

HALLOWEEN 2007 :)


Idén is tartunk itthon beöltözös egymáson jót röhögös Halloweent. (ha nagyon szép idő lesz, akkor egy részét az udvaron lent. A téma: JAPÁN (gésák és szamurájok előnyben...) Dekorációt elkészítem, de ha van építő jellegű ötleted, akkor ne tartsd vissza Magad.

Amit jó lenne, ha hoznál: üdítő, amit szeretsz, és süti, amit TE készítesz. (boltban vásárolt süti nem ér... XD)

Jelezzetek csajok, ki jön, és ki nem (szokásos brigád...:)

Jah, és persze: október 31, szerda, idő nem számít, h mikorra jöttök. (Béla, sztem nekünk lesz edzésünk aznap, max nem maradunk kocsmázni...)

2007. szeptember 29., szombat

Történet egy csacsiról

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba és meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

2007. szeptember 26., szerda

Szükség

“Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.”
(Márai Sándor: Füves könyv)

2007. augusztus 10., péntek

Az igazi...

„... - Mi az, hogy „igazi”?- kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy „igazi” az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. – felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy „igazi” vagy az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igazi.
- Nem fáj az? – kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. – mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik – mondta Bőr-lovacska – csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd lekopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden izületed lötyög. De ha igazi vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljeb azok szemében akik úgyse értenek semmit. ..."
-Margery Williams-

2007. augusztus 9., csütörtök

A dolog

Kinek mi dolga? - Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.

A tanító dolga, hogy tanítson,
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson.

A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen.

A Szerelmem dolga, hogy megértsen,
hogy higgyen bennem és segítsen.
>Hogy nélküled élni ne akarjak,
s ne hagyd, hogy a vesztembe rohanjak!<

A Barátom dolga, hogy ott legyen,
ha szükség van, bármit megtegyen,
ha eltévedtem, keressen,
ha gyűlölöm, akkor szeressen.

Az Anyám dolga, hogy ne sírjon,
ha nagyon félt, akkor behívjon.
Az Apám dolga, ha ajtót nyit,
ne úgy köszöntsön, mint akárkit.

A Testvérem dolga, hogy figyeljen,
Ha hibáztam, neki ne kelljen.
Ha nem hiszem, akkor ő higgye,
A tüzünket helyettem őrizze.

A Lányom dolga, hogy daloljon,
hogy örökké kislány maradjon.
A Fiam dolga, hogy nevessen,
hogy mindig apjaként szeressen.

S ha mindez így lesz - remélem -,
az én dolgom, hogy megérjem.

2007. augusztus 6., hétfő

A rendõr KRESZ oktatásra ment az óvodába, kérdi Mátét: honnan ismeri ilyen jól a táblákat?
- Anyával sokat autózunk. Õ szokta mondani a táblák neveit és azt is, hogy már megint itt vannak azok a HÜLYE RENDÕRÖK!!!
Máté, 8 éves

2007. augusztus 5., vasárnap

A szívek melegében


Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez szólj
Nagy-nagy tüzet raksz, és mégis fázol
De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel
Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.

Télből tavasz lesz egy pillantástól,
Jön egy boldog perc és elvarázsol.
És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,
Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.

Bármily nehéz súly a szegénység
Ketten elbírhatják, van kit félts,
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,
Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.
Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,
Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.
Bármily nehéz súly a szegénység,
Ketten elbírhatják, van kit félts
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

/Légy jó mindhalálig/

2007. július 19., csütörtök

Teljesen mindegy, holnap úgyis elutazom.

Ez van...

Kicsit el vagyok szomorodva, úgy érzem, szélmalom harcot vívok azért, hogy tartani tudjuk a kapcsolatot, mi, barátok. Mindenkinek alig van valami ideje egymásra. Jó, persze, nyár van, de akkor is úgy érzem, hogy totál feleslegesn hoztam létre ezt a közös blogot, mert úgyis csak velem van tele. A szürke urak röhöghetnek a markukban...

Nolasyn Rózsái jogutódja

Azok a bizonyos szürke urak ellen, akik az időnket akarják elvenni a Barátainktól, mert "az Idő Élet, és az Élet a Szívünkben lakozik."

Alapítva: 2007. március 02.